A
reneszánsz (franciául renaissance, olaszul rinascimento) jelentése magyarul: újjászületés (=az ókori művészet újjászületése). A képzőművészetben 1420 körül alakult ki
Firenzében. Az Alpoktól északra fekvő európai területeken csak 1500 után terjedt el ez a művészeti átalakulást, megújulást hozó
kulturális mozgalom.
A reneszánsz viselet
(1400-1600)
A férfiak hosszú időre jellemző és általános ruhadarabja a zeke lett, melyet széles vállakkal, fölpúpozott, kitömött valódi, vagy vendég ujjakkal viseltek. Az idősebbek és a tisztségviselők talárszerű köpenyt öltöttek magukra.
A női viselet nem hódolt be teljesen a burgundi divatnak, de hatását jól lehetett érzékelni. Nem hordtak hennint és ruhájuk uszálya sem nyúlt olyan mérhetetlenül hosszúra, úgy látszik az olasz arányérzék ebben is érvényesült.
Az érett reneszánsz időszakában Itáliában
nem lehet egységes öltözködési stílusról beszélni, mert a különböző városállamok
más és más divatot hoztak létre. Gazdag palotáik, festményeik, szobraik híven őrzik számunkra a kor káprázatos kultúráját. Firenze, Lucca, Genova, Velence szövőipara egymással versenyezve állította elő a legpompázatosabb kelméket. Ebben az időben a
vállas testes férfi és a telt nőalak a szépségideál. Izabella D'Este, a mantovai herceg felesége lett a divat irányítója, aki I.Ferenc francia király udvarában felöltöztetett divatbabákat küldött, így akarta elősegíteni az itáliai ízlés terjesztését.
A
női derekat igyekeztek minél karcsúbbá tenni, ehhez először fából, majd fémből készítenek merevítést. A ruha ujja rendkívül bő, buggyos, ezzel optikailag tovább hangsúlyozva a derék vékonyságát. A dekoltázs mély, a vállat is szabadon hagyja. Később spanyol hatásra, hihetetlen nagyságú merevített csipkegallérok divatosak. A szoknyák dús sziluettjét alsószoknyákkal alakítják ki, a derékrész és a szoknya ekkor különül el egymástól.
A reformáció idején Európa nagy részén már az itáliai reneszánsz uralkodott. Az újabb vallási és társadalmi forradalom az öltözködésben is nagy változásokat hozott. Ennek első jelei már a középkor végén megjelentek a huszita mozgalomban, ahol elítélték a pompát és a ruhák színgazdagságát.
A katonaság ez időben önálló hivatás lett, és érdekes módon a németországi és svájci katonák kialakítottak egy új divatot. Erre az új divatirányzatra jellemző volt, hogy a ruházatukat, ahol szorított felhasították. Először a könyökön, vállon, térden, majd mindenfelé. Alá világos kelmedarabot csúsztattak, hogy tiszta fehérnemű hatását keltse. Ebből a kezdetben kényelmi megoldásból formálódott ki az új divat.
A nők ruhája ebben az időben fokozatosan egyre zártabb lett, a mély dekoltázst ingbetéttel takarták el.
